Az úgy kezdődött, hogy elmentünk Malmöbe, ahol főleg családlátogattunk, és babáztunk, de azért sikerült egy nap a malmöi tengerpart felé, (azért felé, mert persze eltévedtem, pedig a tengerparton akartam futni.)) 4,8 km-t futni.
Aztán hazajöttünk, és egy hét után egy kemény pszichodráma program lecsengetéseként vasárnap elszaladtam, és egy új útvonalon futottam kb ugyanennyit. Látványban nagyon jó ez a pesti oldal, Lágymányosi híd, Budai oldal, Petőfi híd vissza, csak kicsit sok benne a beton, meg a lépcső.
Utána két hét fogorvos látogatás volt, lecsiszolt és húzott fogakkal, eltiltva a futástól. De tegnap végre kész lett, szép lettem, tele vagyok foggal, és gyorsan neki is idnultam. Döbbenet módon, nagyon kellemesen és könnyedén ment. Müpa oda-vissza kétszer. A másodiknál csak az volt a gondom, hogy rámtört egy torokviszketős köhögés, aztán olyan szomjúság, hogy majd elájultam. Hogy egy sétányra mi a fenéért nem lehet rakni egy kutat, akár a sétálóknak, akár a futók, biciklizők.
