Egyszer volt, hol nem volt egy kislány. Ez a kislány nagyon ügyetlenke volt, kétbalkezes, kétballábas.
Letakart szemüveges, édes kislány.
Vagy talán nem is volt annyira ügyetlenke, de az iskolában jól meggyőzték róla, hogy ő nem képes semmire, mert nem tud kötélre mászni, nem tudja átugrani a szekrényt, és elkapni a labdát.
Csak később jöttem rá, hogy ennek az egyik oka pl. az, hogy nincs rendes térlátásom.
Lényeg a lényeg 14 éves koromig a tornaórák egy rémtörténetté váltak számomra. Közben azért volt egy rövid próbálkozásom kajakkal, sok kirándulás, de az alap az volt, hogy a torna az rossz dolog.
Jött a gimnázium, és ráakadtam egy olyan sportra, ahol leginkább magamat kellett legyőznöm. Jó pár évig barlangásztam, túráztam. Itt nem kellett szokásos módon, ügyesnek, gyorsnak lenni, inkább kitartónak, együttműködőnek.
De egyet ezután is biztosan tudtam, hogy a futás az szörnyű, és fusson, akinek két anyja van.:)
Egészen addig, amíg a gyerekeimet beírattam tájfutásra. Rendes anyaként szorgalmasan hordtam az edzésre őket. Egészen addig, amíg a zseniális edzőjük rám szólt. Ne ücsörögj már itt, gyere csak te is futni.
Először röviden lehülyéztem, főleg, amikor közölte, hogy menni fog ez, egy hónap múlva körbefutod a szigetet. Nem volt igaza, már három hét múlva körbe futottam. Beleszerettem. A futásba, az erdőbe, a tájékozódásba, a társaságba.
Aztán ahogy lenni szokott először csak ritkultak az alkalmak, aztán lassan elmaradtak. Közben persze, ahogy szokott kúsztak fel a kg-k is.
3 éve hoztam egy kemény döntést, és 30 év után letettem a cigit. Majd egy hónappal később rögtön eltörtem a lábam. Az eredmény egy év alatt 15 kg. Ez nem tűnik olyan soknak, de én 150 cm vagyok, és 68 kg volt a vége. Közben néha néha újra próbálkoztam a futással, de se szusszal se kedvvel nem bírtam. Végül tavaly nyáron egy fotómra ránézve nem bírtam tovább. Nekiálltam és lefogytam 10 kg-t.
Eljött az idei év, és új elhatározással elkezdtem újra mozogni. A téli hónapokban jóga, meg rumba, meg mindenfélét kipróbáltam. Márciusban meg újra felhúztam a futócipőt. Meglepően jól ment. Az első edzés Monspart Saroltával, és rögtön majdnem végigfutottam rövidített Szigetkört. Ennek aztán úgy megörültem, hogy egy hónap alatt túl is terheltem magam, jó kis idegbecsípődés, és újra három hétig meg kellett állnom.
De most aztán nem engedem, hogy bármi megállítson, most már óvatosan, ésszel, de kitartással akarom folytatni.
Először csak két km, aztán 30 perc futás/séta, és így tovább. Be kell látni, 49 éves vagyok, már nem úgy alkalmazkodnak az izmok, inak, mint 30 évesen. De a lényeg, hogy futok, és élvezem.
Első nagy kihívás a Coca Cola 6 km-re lesz május 18-án.
A következő vágy és cél pedig, hogy ősszel 10 km-t is le tudjak futni.
Ja, még egy dolog rólam. Némileg netfüggő vagyok, bármit csinálok, azonnal elkezdek kutakodni a neten, keresek blogot, leírást, fórumot, listátJ
Csak hogy ne kelljen egyedül csinálnom.
Így találtam rá a Dagadt Köcsögökre, ami hihetetlenül motiváló. Itt nem lehetek kétbalkezes, kétballábas. Mindenki annak örül, hogy gyalogol, fut, mozog.
